duguláselhárítás címkével jelölt bejegyzések

A dugulások lehetséges helyei

Rate this post

A duguláselhárítás számtalan helyen szükségessé válik

wc duguláselhárítás
wc duguláselhárítás

A dugulásoknak többféle formája van. Egyrészt megkülönböztetünk a dugulás helyétől függően kültéri és beltéri dugulást. A beltéri dugulásnál megkülönböztetjük azokat a keletkezésük helye szerint: mosogató, mosdó, fürdőkád/zuhanytálca, WC. Az is lényeges, hogy valamiféle beleöntött, beledobott anyag okozza azt, esetleg a cső rendellenessége, faágak okozta sérülések stb.
Ahogy többféle dugulás létezik, úgy minden duguláselhárítási megoldás is más és más. Mert ugye nem mindegy, hogy az összegyűlt haj okoz dugulást, vagy épp valami beleesett a WC-be.
A meleg víz sok esetben oldja a dugulást, sok esetben azonban ennél komolyabb eszközöket is be kell vetniük a duguláselhárítással foglalkozó szakembereknek.
A kereskedelemben is kapható lefolyótisztítók sok esetben hatásosak. Ezek zömmel  agresszív, maró anyagok. Nagyon fontos, hogy pontosan olvassuk el a használati utasítást, mert például nem megfelelő hőmérsékletű vízzel nagyobb kárt okozhatunk, mint gondolnánk!
Dugulás ellen mégis a leghatásosabb, legjobb és leggyorsabb megoldás a dugulás elhárítással foglalkozó szakember!
Nem mindenki tudja: a lefolyónak 3 része van, amely eldugulhat:

1. Duguláselhárítás a lefolyónyílásnál

A lefolyónyílásnál gyakran összegyűlik a haj, néhány “beleesős” tárgy stb. Ezt a részt érjük el házilag is a legkönnyebben, és itt vethetők be legjobban a duguláselhárítás házi praktikái.

2.Duguláselhárítás az első csőkanyarulatnál

Az első csőkanyarulatnál szoktak megrekedni az idegen, nagy fajsúlyú tárgyak. Ezek eltávolítása. – különösen bontás nélkül, – már bizony nem egyszerű feladat és csak szakember irányításával történhet. Az is gyakran megesik, hogy nem is tudjuk, hogy valami belesett a lefolyóba.

3.Duguláselhárítás a cső további részein

Az első csőkanyarulat után még nagyon hosszan kanyarog a vezeték és a dugulás bárhol kialakulhat. Azonban a szakemberek a duguláselhárító gépeikkel akár 40-60 méter messze is elérnek bontás nélkül.
A lefolyószűrőről megoszlanak a vélemények. Sokféle, lefolyóba nem illő anyagot összegyűjt, ugyanakkor a lefolyó víz nyomása csökken. Ki-ki másként gondolkodik róla, de inkább jó, mint nem. A kicsi, 4-8 cm-es eszköz szinte fillérekért megvásárolható és rendkívül hasznos mind a fürdőszobában, mind a konyhában.
Az eszköz használata egyszerű, csak bele kell helyezni a lefolyó nyílásába, és segítségével felfoghatóak a hajszálak, ételmaradékok. A mosogató esetében a dugulásokat leggyakrabban az ételmaradékok és a zsiradék okozzák, ezek kiszűrésére alkalmas ez a kis szűrő. A zuhanyzó és a kád esetében a haj-, és szőrszálak jelenthetnek problémát, s akkor is előnyös lehet használata, ha a fürdőkádba folyik a mosógép kivezető csöve.
Abban az esetben, ha nem túl piszkos a víz, mindig alkalmazható a szűrő. Hátránya, amiről fentebb írtunk, hogy  lassítja a víz lefolyási sebességét, ami a lerakódások keletkezéséhez járul hozzá. Annak érdekében, hogy ez ne történjen meg, időnként célszerű elvégezni a mosogató karbantartását! Miután teleengedtük azt forró vízzel, húzzuk ki a dugót, s a forró vizet hagyjuk még egy ideig folyni. Ez hatásos megoldás a lerakódott zsiradék ellen, s a hatást még növelhetjük is pumpálással. Ha csak simán kezet mosunk, vagy kevésbé piszkos munkát végzünk,akkor nem szükséges a vízszűrő használata, hogy a víz lefolyási sebessége ne csökkenjen, és az segítsen levinni a csövekben az esetleges lerakódásokat.

Az emésztőgödrökben is szükséges lehet a duguláselhárítás

Az emésztőgödrökben is szükséges lehet a duguláselhárítás
5 (100%) 6 szavazat

Duguláselhárítás az emésztős házaknál is szükséges szolgáltatás

duguláselhárítás woma
duguláselhárítás woma

Ha időközben rákapcsolódunk a közüzemi csatornahálózatra, vagy más okból megszűnik az emésztőgödör funkciója, akkor azt gondosan meg kell semmisítenünk, és be is kell temetni. Ezzel biztosítjuk azt, hogy nem szennyezzük vele a környezetünket, valamint megszüntetjük a balesetveszélyt. Ahol bekötésre kerül a közüzemi csatornahálózat, ott kötelezően rá kell arra csatlakozni, s meg kell szüntetni a ma már kifejezetten korszerűtlen emésztőgödröt.

A városi szennyvízhálózat elterjedésével az emésztőgödrök szerepe megkopott, de sok kisebb településen, faluban még ma is használatos megoldás a szennyvíz összegyűjtésére, tekintettel, hogy még nincs kiépített szennyvízhálózat.
Az emésztőgödör csupán egy földbe ásott lyuknak tűnhet, de ennél többről van szó azért: ezek a gödrök többnyire betonból és acélból kialakított tartályok, melyeknek az űrtartalma változó, 4 és 10 m3 között van. A háztartásokban keletkező szennyvíz itt gyűlik össze, és a jelenlévő baktériumok bontják le kisebb részecskékre még  a konyhai hulladékot is.
Mivel az emésztőgödör befogadóképessége meghatározott, így azt rendszeres időközönként üríteni kell. Ennek a gyakorisága attól is függ, hogy mennyire van elzsírosodva a belső fala, mert az a vízelvezető képességét erősen befolyásolja. Vannak olyan vegyi anyagok, melyek használata segíti ennek a lerakódott elzsírosodásnak a feloldását, így az emésztőgödör hatékonyabban működik, ritkábban van szükség annak kiszippantására.

Ha emésztőgödröt kell kialakítanunk, akkor sok minden más mellett fontos szempont lehet az ingatlan fekvésének sajátossága is, valamint a talajvíz átlagos szintje. Ugyanis gyakran előfordul, hogy a nagyobb esőzések alkalmával megnő az emésztőgödör vízszintje, és a lakásban rendkívül kellemetlen bűzzel, de még akár fertőzésekkel is kell számolni. Akár csak a lakásban található lefolyók, úgy az emésztőgödör is képes dugulásra, és ez esetben ugyanúgy duguláselhárítás után kiált  a probléma: szakembert kell hívnunk.
Tudni kell azt is, hogy ma már az emésztőgödör rendkívül korszerűtlen megoldás, és várhatóan hamarosan teljesen eltűnnek ezek, hisz a szennyvízhálózatok kiépítése rohamos léptekben halad.

Az elmúlt évtizedek során a szennyvízcsatorna tisztítás területén komoly előrelépések történtek, ilyen például a woma (magasnyomású vízsugaras tisztító). Sajnos ugyanez nem mondható el az emésztőgödrök területén, azok dugulása során még ma is a jól bevált, régi szippantó csöveket alkalmazzák. A duguláselhárítás gyakoriságának szükségességét maga az emésztő űrtartalma, a talaj nedvszívó képessége, valamint a használat mértéke határozza meg.
Nyaralók, üdülők, hétvégi házak esetén az emésztőgödröt csak alkalmanként használjuk, így az még ma is sokkal gazdaságosabb, mint a szennyvízhálózatra rákötés. Azonban nem feltétlenül jó megoldás az emésztőgödör megépítése a csatornahálózatra való rákötéssel szemben. Éppen a ma már említett talajvíz az egyik fő ellensége a dolognak, és ez tavasszal, jelentős hóolvadáskor, nagyobb esőzések alkalmával kifejezetten kellemetlen lehet. Az emésztőgödör vízszintjét érdemes rendszeresen vizsgálnunk és időben megrendelni a szippantást, hogy az udvarunkat, esetleg visszafolyással a lakást ne öntse el a szennyvíz.

Ha az udvarunkban működő emésztőgödör található, akkor a szennyvízcsatornához képest még nagyobb figyelmet kell arra fordítanunk, hogy milyen anyagok jutnak bele. Ugyanis ha nem lebomló anyagokkal telítődik, mint pl. tisztasági betét, fültisztító pálca, pelenka, óvszer, stb., akkor könnyen dugulás alakulhat ki. Az általunk használt vegyszerek pedig, mint például növényvédő szerek, gyomirtó szerek pedig megölhetik a lebontásért felelős baktériumokat, sőt akár az emésztőgödör teljes baktérium-tenyészetét is kiirthatják.

Öreg lefolyórendszerek cseréje a dugulások megelőzésére

Öreg lefolyórendszerek cseréje a dugulások megelőzésére
5 (100%) 12 szavazat
Ipari mosogató dugulás
Ipari mosogató dugulás

Magyarországon a legtöbb társasház vagy panelház még a 60-as 70-es években épült lefolyórendszert használja, mely egy régi és elavult rendszer, ahol még vascsöveket, eternit csöveket használtak, amik azóta a hosszú évek alatt teljesen elkorrodálta, elzsírosodtak rosszabb esetben még gyökerek is behatoltak a lefolyó rendszerbe. Ezek a lefolyórendszerek általában már nem tudják megfelelően ellátni a feladatukat és ilyenkor szokott kialakulni a dugulás. Az elöregedett csővezetéket, esetleg az egész lefolyórendszert ki kell cserélni, hogy a későbbiekben ne okozzon problémát! Ha már létrejött a  dugulás, akkor hívja az alábbi számot: 06-70-3-346-779, melyen a duguláselhárító szolgálatot tudja elérni. A duguláselhárítás gyors szolgálat rövid idejű kiszállással áll rendelkezésére. Vállalkozásunk több, mint 10 éve foglalkozik duguláselhárítással, víz szereléssel, karbantartással. Nagy hangsúlyt fektetünk a precíz munkavégzésre, hiszen minden családnál, háznál szükség lehet a villámgyors duguláselhárításra. Budapesten és Pest megyében akár  1-2 órás határidővel is vállaljuk a dugulások elhárítását, legyen szó wc dugulás-ról, lefolyó dugulás-ról, mosdó dugulás-ról, vagy bármilyen szifonról, esetleg kiegészítő csővezetékről, lefolyóhálózatról. Évente legalább egyszer ellenőriztesse duguláselhárítóval a lefolyókat, csatornákat, így biztosan nem fogja kellemetlenül és váratlanul érni a dugulás.